16.fejezet Az utolsó napok
A csata egyre közelebb van. Mindenki keményen edz. Még én is. Szegény Kanamét vettem rá, hogy velem gyakoroljan. Általában jól felhúz, de mostanra már hozzászoktam a dologhoz és nem zavar. Azt nem mondom, hogy nem sértődöm meg az ilyenek után... Ez hozzá jár. Ilyennek kell elfogadni őt. Persze, azért rendes is a többiekkel(a maga módján).
- Tartsunk egy...kis...szünetet - lihegtem nagy nehezen.
- Rendben.
Akira készített egy különleges ruhát nekem...... Ez eddig oké. Az a ruha nem harchoz illő. Inkább valami fesztiválhoz jobban passzolna. Csak már megígértem, hogy abban leszek. Hát, ha menekülni kéne legalább tanyálok benn egy nagyot. :/
- Viszont tisztában vagy vele, hogy te küzdeni nem fogsz.
- Mi van? - néztem Kanaméra.
- Jól hallottad. A mi feladatunk az, hogy az életünk árán megvédjünk téged. Ha te is ott lennél, akkor közben egyikünknek mindig melletted kéne lennie. Így nehezebben tudnánk harcolni az ellenséggel.
- Tudok bánni a karddal Kaname.
- Meglehet, de attól még nem.
- Nem bízol bennem?
- De. De akkor sem engedem-
- Nem érdekel! Harcolni fogok! Nem akarlak elveszíteni téged, úgyhogy kérlek! Hadd segíthessek nektek! Előforduléhat, hogy néha útban leszek, de tenni akarok valamit én is! Vagy azt akarod, hogy ölbe tett kézzel nézzem, ahogy sorra haltok meg?! Rosszabb lenne, mintha kihagynátok a harcból. Szörnyen érezném magam. Az egyenlő lenne azzal...mintha kihasználnálak titeket miattam. Az életemért, az erőmért. Megfogadtam, hogy a magam módján megvédelek titeket. Én döntöttem így. Ott leszek veletek a harcmezőn, egy csapatként küzdönk. Ha mindegyikőtöket nem is, de akit tudok, azt megvédek. Ennyire képes vagyok.
- ..... - Kaname emésztgette a hallottakat. - Erősebb vagy, mint gondoltam...
- Viszont, ha bármi bajod esne...
- Pár karcoláson kívül nagyon más bajom nem lehet, mert biztos védeni fogtok. Mondhatok bármit. Makacsok vagytok, mint az öszvér.
- Csak a kötelességünk teljesítjük ezzel.
- És ezzel okozzátok nekem a legnagyobb fájdalmat.
- Huh?
- Fontosak vagytok nekem. Ken, Koharu, Ichigo, Akira és te is. Mindenki. A semmiből tűntetek fel az életemben, de azt nem akarom, hogy íígy végleg eltűnjetek. Egy pillanat alatt.
- Azért több, mint egy pillanat.
- Attól én még annak fogom érezni...
- Kaname mester! - hallottuk meg Ken kiabálását.
Megint támadott az ellenség. Nincs más választásom. Ha meg akarom őt védeni kardot ragadok. Sajnálom Kaname.
Nehezen ugyan, de hozzászoktam az öldökléshez. Ha nem tudom megtenni, akkor képtelen vagyok értük tenni bármit is. Miattuk erősödtem meg. Legyen is valami értelme a dolognak!
...
*MÁSNAP*
- Milyen szép reggel!
- Az. Holnapután figyeld meg majd! Akkor nem lesz ilyen szép.
- Valószínűleg...
- Minden oké? - ült mellém az ágyra Akira.
- Igen - mondtam.
Ma is, ahogy idáig minen reggel, ment a küzdelem a kajákért. Mint 3 éhes állat. :D Egymást lökdösték. Kaname szégyenkezik helyettük is, Koharu mosolyog rajtuk, én meg megállás nélkül nevetek. Tökéletes családi kép. :)
Később gyakoroltam. A kardforgatásom az utóbbi időben sokat javult. Az erőm afrancnak sem akar megmutatkozni. Ez az egy, ami aggaszt.
Edzés, edzés, pihenés. Edzés, edzsés, Kaname ordít velünk. Edzsés, kaja, pihenés, Kaname mindenkit felkelt gyakorolni. Kb. így nézett ki a nap többi része. Fáradtan kidőltem az ágyra. Átadtam magam a mostanában gyötrő rémálmomnak. Egy jó ideje egyfolytában auzt álmodom, hogy mindenki holtan fekszik a csata után rajtam kívül.
.......
*A csata előtti nap*
- Holnap az ellenséget egytől-egyig legyőzzük. Addig harcolunk, ameddig össze nem esünk! - Kaname. Ugye, ezt nem gondolod komolyan??? - Kérdés?
- Mehetünk enni? - szólalt meg Ichigo. Szerintem Kaname nem ilyesmi kérdésre gondolt az előbb.
- Persze. Menjetek... - sóhajtott Kaname. - Holnap vége lesz.
- Ne mondj ilyet, ha a közeledben vagyok!
- Az elég nehéz, mert folyton mellettem vagy.
- Nem is!
- De. Miyako......
- Igen?
- Mihez fogsz kezdeni utána?
- Visszamegyek az iskolába. Jobban mondva újra beiratkozom.
- Értem.
- Kaname?
- Hm?
- Miért tegezhetlek?
- Mert különleges vagy a számomra - és ott hagyott.
- Miattad erősödtem. Épp ezért foglak megvédeni... Erővel vagy anélkül... Te nem halhatsz meg. Szükségem van rád - suttogtam magam elé.
Készen állunk a harcra!
A következő fejezetben: Az öt védelmező
- Nem... Az nem lehet! Kaname, tarts ki! Kérlek... Nem akarlak elveszíteni. Nélküled én... Én... - Ekkor eszembe jutott a lebegő valami szava...